2015. március 14., szombat

A tengerből feljövő vadállat

A tengerből feljövő vadállat
Jelenések 13:1-10.
A legtöbb nemzetnek van olyan állata, ami szimbolizálja azt a népet. A magyarok a turulmadarat, a gallok a kakast, az amerikaiak a sast, az oroszok a medvét tekintik olyan állatnak, ami jelképezi őket.
A Bibliában levő vadállatok is különböző hatalmakat jelképeznek.
Az a vadállat, amiről most szó lesz, nagyon különös. Nem egy, hanem több állatból tevődik össze. Hasonlít a párduchoz, lábai ugyanakkor olyanok, mint a medvéé, a szája olyan, mint az oroszlán szája. Hét feje volt, tíz szarva, és a szarvakon koronák. Elég különös, ugye? Van még néhány jellemzője, ami segít beazonosítani, hogy melyik lehet ez a hatalom.
Ha Dániel könyvét olvassuk, ott is látunk oroszlánhoz, medvéhez, párduchoz hasonló vadállatot, és olyat is, amelyiknek tíz szarva van. Tehát ez olyan hatalom, amely babiloni, méd, görög és római alapokkal rendelkezik. Nem jó hatalom, mert Sátántól kapja az erejét. Negyvenkét hónapig, azaz 1260 évig uralkodik. Isten szentjei – azaz követői ellen háborúzik. Kap egy halálos sebet, de az begyógyul. Az egész földön van befolyása, hatalma – imádják őt.
Ilyen hatalom az emberiség történelmében csak egy van; a középkori pápaság.
A tengerből emelkedik fel, ami népeket, nemzeteket jelent, tehát nem egy nemzetből
Keletkezése a babiloni, méd, görög és római hatalmak bukása után történik.
Ilyen hosszan egy hatalom sem maradt fenn.  Az inkvizíció által üldözte a másképp gondolkodó embereket.
533.-ban Justiniánus kelet-római császár rendelete által Róma püspökét tette az egyház fejévé. A pápa igazán csak 538.-tól kezdhette uralkodását, amikor a császár hadvezére 538.-ban felszabadította Rómát a keleti gótok ostroma alól
Napóleon tábornoka 1798-ban fogságba vitte és megfosztotta hatalmától – ez a halálos seb. Napóleon más módon is megalázta a pápát. De azóta egyre inkább kezdi visszanyerni politikai és vallási befolyását a pápaság, tehát gyógyul a seb.
Az egész földre van befolyása, amit semmi más hatalom nem mondhat el magáról. Döbbenetes, mert a vallásos hatalom mögött Isten hatalmát gondolnánk, és nem az ellenségét.  Szüksége volt a történelem során Isten gyermekeinek hogy türelemmel kivárják, hogy Isten megsegítse őket.
Ezen a földön igazán csak a Bibliában bízhatunk. Természetesen ne legyünk gyanakvóak, hisz sok áldott ember él, akik jó tanácsokat adhatnak, de a legfőbb és tökéletes tanácsadó Isten Szava.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése