Ábrahám

Ugye, emlékszel, hogy Noé megmenekült a bárkában, feleségével, három fiával és azok feleségeivel. Noé fiai: Sém, Kám és Jáfet. Noé leszármazottja volt Sém ágán Ábrahám.
Ábrahám igaz, istenfélő becsületes ember volt, nagyon szerette a jó Istent és az Úr is szerette őt. Már 75 éves volt, amikor egy alkalommal megszólította őt az Úr, és azt mondta:
- Menj el erről a földről, Háránból, egy másik helyre, amit majd mutatok neked.
Bár nem egészen tudta Ábrahám, hova szeretné őt Isten vezetni, de engedelmes volt, magához vette a feleségét, Sárát, meg Lótot az unokaöccsét, meg minden jószágát, vagyonát, és elindult arra, amerre az Úr mutatta neki az utat. Útközben többször oltárt épített, hogy kifejezze háláját, szeretetét Isten felé. Egyiptomig jutottak. Ott egy rövid időre letelepedtek, de aztán tovább vándoroltak, eljutottak Bételig. Közben az állatállományuk szaporodott. Egy alkalommal magához hívta Ábrahám Lótot, és azt mondta neki. Nézz körül fiam, látod milyen sok a jószágunk, váljunk kétfelé. Ha te egyik irányba mész, én a másikba megyek. Lót szétnézett, és a látszólag jobbik részt választotta, a Jordán völgyét egészen Szodomáig. Bár Ábrahám volt az idősebb, jogában állt volna választani, de önzetlenül átengedte ezt a lehetőséget unokaöccsének, Lótnak. Így aztán szétváltak útjaik.
Ezután az Úr megáldotta Ábrahámot. Azt mondta neki, hogy ez a föld, ameddig a szem ellát a tiéd, és utódaié lesz. Utódaid száma meg annyi lesz, mint tengerparton a homok. Újból hálaoltárt épített Ábrahám az Úrnak. Ábrahámot nagyon szerették a környéken. Mindenütt szívesen fogadták. A szolgái is örömmel végezték munkájukat. Csupán egy baj volt. Az idő telt, egyre idősebbek lettek, és még mindig nem született gyermekük, holott Isten többször is megígérte Ábrahámnak, hogy fia lesz. De hát hogyan? Sára is, én is idősek vagyunk már! Ez szinte lehetetlen! – gondolta. De az Úr újra és újra megerősítette ígéretét, hogy fiuk fog születni.

Talán az egyik szolgálólány fog Sára helyett nekem gyereket szülni? – gondolkodott. Született is így egy fia, Ismael, de nem ő volt az, akit Isten Ábrahámnak ígért. Az Úr azt mondta, hogy Sárától fog fia születni. Igen ám, de ekkor Ábrahám 99 éves volt, Sára meg 90. Mi lesz ebből? Egyre izgalmasabb! De hát ugye Istennél nincs lehetetlen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Jelenések könyvének szimbólumai

Az édenkert