2015. január 25., vasárnap

Pergámumi levél

Jelenések könyve 2:12-17.

Pergamum városról nevezték el a pergament. Egyiptom betiltotta a papirusz kivitelét az országból, ami az akkori papír alapanyaga volt. Mit tegyenek? Állati bőrök feldolgozásával létrehozták a pergament Pergámumban. A városnak volt egy magas fellegvára, ami egy 300 méter magas kúp alakú hegy tetején magasodott. Híres könyvtárral is büszkélkedett Pergámum. Volt egy hatalmas Zeusz szobra, és a császárnak is állítottak templomot. Ilyen körülmények között éltek az itteni keresztények. A levél arról beszél, hogy, hogy a gyülekezet tagjai kétfelé váltak. Voltak, akik szigorúan ragaszkodtak Jézushoz és tanításaihoz, semmilyen idegen tanítást nem fogadtak el. Mások viszont engedtek a pogány istentiszteletek csábításának. Jézus az ószövetségi történethez hasonlítja a pergámumi gyülekezet helyzetét, amit Bálámról ír le a Biblia.
Bálák király, aki pogány uralkodó volt, félt Izraeltől, mert ez a nép sorra győzte le ellenségeit. Azt is felismerte, hogy nem a létszámuk és a hadi tudományuk segíti őket a győzelemhez, hanem Isten. Hogyan védhetné meg magát ellenük? Arra gondolt, hogy felbérli Bálámot, hogy átkozza meg őket, hátha akkor legyőzhetők lesznek. Isten megakadályozta az átkot. Ezután Bálám azt tanácsolta Báláknak, a királynak, hogy hívják meg az izraelitákat az ő pogány ünnepükre. A zsidók el is mentek az ünnepségre, és különféle bűnökbe estek. Akik részt vettek a pogány tivornyában, elszakadtak Istentől és áldásaitól. Ez történt a pergámumi gyülekezet egy részével is. Ez a gyülekezet jelképezi azt a kort, amikor a kereszténység a pogánysággal egyezkedni kezdett. Jézus azt tanácsolja, hogy forduljanak el a helytelen magaviselettől, mert kénytelen lesz megbüntetni őket. Nem mindig jó, ha jó dolgok történnek. Nagy Konstantin császár a 4. században beszüntette az üldözéseket, ettől kezdve a keresztények zavartalanul élhettek. Azonban ez lelki hanyatláshoz vezetett. A jólét sokszor vált ki ellenkező eredményt, mint amire számítunk.

Te is kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor döntened kell, hogy mit választasz. A rossz általában csábítóbb szokott lenni. Kérd Istent, hogy segítsen neked, hogy a jó oldalon maradj, azt válaszd, amit Isten jónak lát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése