2015. január 6., kedd

Noé

Ádám és Éva nagyon szomorú lett Ábel halála miatt. Nagyon hiányzott nekik Ábel ragaszkodása, kedvessége. Isten látta szomorúságukat, és egy aranyos kisfiúval ajándékozta meg őket. Neki a Séth nevet adták. Közben Kainnak is lettek gyermekei, Séth is megnősült, neki is születtek gyermekei, egyre többen és többen lettek. Azonban nem csak a gyerekek szaporodtak, hanem a bűn is. Sajnos már nagyon korán találkozhattunk engedetlenséggel, gyilkossággal, többnejűséggel. Isten szomorúan látta, hogy hova vezetett az első engedetlenség, amit Ádám és Éva követett el Édenben.
Tehát, az emberek sokasodtak és a bűn is sokasodott. Istent nagyon bántotta a rengeteg gonoszság, amit az emberek elkövettek. Elhatározta, hogy elpusztítja a gonosz embereket és csak azokat hagyja életben, akik ragaszkodnak hozzá. Séth nyolcadik leszármazottja volt Nóé. Őt választotta ki Isten arra, hogy tervét véghezvigye. Nóé istenfélő volt családjával együtt. Isten elmondta neki tervét. Készíts egy hatalmas bárkát, ami háromemeletes legyen, mert el akarom pusztítani a földet. Nóé megdöbbent, de mindent pontosan annak az utasításnak megfelelően végzett el, ahogyan Isten megparancsolta neki.
Mialatt fiaival építette a bárkát, szüntelen oktatta, kérlelte a népet. Térjetek meg! Hagyjátok el bűneiteket! Isten ítéletekkel látogat meg titeket, ha meg nem tértek! De az emberek csak kigúnyolták őt. Még hogy eső? Nem is tudjuk mi az! Minek ez a bárka? Szegény Nóé, biztosan megbolondult, mondogatták. Voltak a nép közül egyesek, akik hittek Nóénak, de a többség hatására, ők is inkább csúfolták, gúnyolták őt.

Nóé folytatta megkezdett munkáját, amit Isten adott neki. Nem tudta pontosan, hogy mi fog történni, de azt igen, hogy valami igen nagy esemény. Komolyan vette Isten szavát, és ez segítette át őt és családját abban, hogy megmeneküljenek a pusztulástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése