Levél Thiatirába

Jelenések könyve 2:18-29.
A negyedik levelet Thiatirába küldte Jézus. Ez a város is a mai Törökország területén épült. A város nevezetes volt a bíborszínű kelméjéről. Ez drága ruhaanyag volt, nem mindenki tudta megvásárolni. Készítettek még csiszolt bronzedényeket is. Kereskedelmi központ volt. Itt is hódoltak a pogány isteneknek. Az itt élő gyülekezet számára is kihívás volt keresztényként élni a sok pogány befolyás ellenére. Egyeseknek ez sikerült. Ezt a csoportot Jézus megdicsérte. Azonban sajnos a többség engedett a csábításnak, és különféle bűnöket követtek el. A lev
él említi Jézabelt. Ő Akháb király pogány származású felesége volt. Akháb nagy hibát követett el, mivel nem az ő népe közül választott feleséget. Az asszony rávette a királyt, hogy a pogány szertartásokat is támogassa, azokon is vegyen részt. Pogány papokat hozatott be az országba. Azok befolyása nagyobb lett, mint az igaz Istené. Jézabel erős akaratú asszony volt, sokszor a király helyett intézkedett, megmondta neki, hogy mit tegyen. Jézabel korához volt hasonló a Thiatirai gyülekezet egy részének állapota. Jézus figyelmezteti azokat, akik hallgatnak a rossz befolyásra, hogy kénytelen lesz őket valamilyen módon megbüntetni.
Ez a gyülekezet jelképe a középkori egyház állapotának. A thiatirai korszak a 6.-16. századig terjedt. A tiszta bibliai tanítást elhagyták, helyette pogány elemek, szokások és szertartások keveredtek az egyház tanításába és gyakorlatába.

Nekünk is szól ez a levél. Jézus szeretné, ha hűségesek lennénk Hozzá.. Úgy élnénk, ahogy Ő tanított és példát is mutatott. Ha Jézus követője szeretnél lenni, akkor jól meg kell gondolnod, hogy kikkel barátkozol. Kik azok, akik hatnak rád. Ki a példaképed. Ha felnősz, az is számít, ki lesz a házastársad, mert az ő befolyása segít a hitéletben, vagy éppen gátol. Gondold át ezeket a dolgokat. Jézus segít neked, hogy jól láss, és helyes döntést tudj hozni!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Jelenések könyvének szimbólumai

Ábrahám

Az édenkert