Levél Laodíceába

Levél Laodíceába
Jelenések 3:14-22.
Laodícea az utolsó város, ahova János levelet írt. Nevét 2. Antiokhosz szeleukida király feleségéről, Laodikéről kapta. Ez a helység sok tekintetben különös volt. Nem messze a várostól volt egy meleg vizű forrás. Ezt a vizet bevezették Laodíceába. Ám, mire odaért, lehűlt. Inni meleg, fürödni hideg volt. A város körül a mezőkön fekete színű bárányok legelésztek. Ezek gyapjából szép fekete szövetet készítettek. Egyszer nagy baj történt. A várost elpusztította a földrengés. Az akkori római uralkodó segítséget ajánlott fel az újjáépítéshez, de visszautasították. Azt mondták a település vezetői, hogy akár háromszor is fel tudnák építeni a várost, ha szükséges volna, mert ők olyan gazdagok!
Laodíceában működött egy orvosi iskola, amely különösen nagy sikert ért el a szembetegségek gyógyításában. Különféle gyógyfüvekből szemkenőcsöket készítettek.
Az ebben a városban élő gyülekezet nem kapott semmi dicséretet, csak megrovást. Jézus megrótta azért, mert közömbös, felfuvalkodott, büszke, és mert rövidlátó.
Hát nem éppen a legszebb jellemtulajdonságok. Azért figyelmeztette őket, hogy megváltozzanak, és ott lehessenek Isten országában. A város gyülekezetének helyzete jól jelképezi a mai kor kereszténységét. Ritka az olyan keresztény, aki igazán lelkesedik Isten dolgaiért, és igyekszik mindenben Isten akaratát követni. A legtöbb ember a gazdagságot keresi, és nem jut ideje imádkozásra, Bibliaolvasására, szomszédok látogatására. Ugyanakkor büszkék arra, hogy ők milyen jók. Vajon téged mire int ez a levél? Milyen tanítást akar adni?

A laodíceaiak azt mondták: ’gazdagok vagyunk, nincs szükségünk külső segítségre senkitől’. A gőg, a mások lenézése, lekezelése nagyon rossz emberi tulajdonság! Lehet, hogy vannak nálad nehezebb sorsú fiatalok, ezeket sose nézd le, ne csúfold őket. Ne gondold, hogy csak egy jó megoldás létezik. Lehet másnak is igaza, jó ötlete. Az ember csak egy dolog miatt értékes: mert Isten annyira szerette, hogy elküldte Jézust, hogy helyette elszenvedje a bűn büntetését, a halált. És Jézus a kis cigánygyereket, a nehezen tanuló osztálytársadat ugyanúgy szereti, mint téged. Ha ezt megértetted és így élsz, akkor Ő azt ígéri, hogy mellé ülhetsz a trónján.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Jelenések könyvének szimbólumai

Ábrahám

Az édenkert