2015. január 24., szombat

Jézus levele a nehéz körülmények között élőkhöz

Jelenések könyve 2:8-11

Sokszor kívánunk egymásnak boldogságot. Boldog Új Évet, születésnapot, házasságot és egyebet. Szeretnénk, ha mi magunk is meg a szeretteink is úgy élnénk, hogy soha semmilyen bajunk nem lenne, soha nem ejtenénk könnyeket. Ilyen élet csak a mese végén szokott lenni: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”
A valóság más. Szenvedünk, ha betegek vagyunk. Fáj, ha csúfolnak minket. Szomorú a szívünk, ha nem valósul meg valamelyik tervünk, vagy ha elveszítünk valakit vagy valamit. Jézus tudta, hogy az emberi élet sokszor nem könnyű, ezért küldött egy levelet a Szmirnában élő gyülekezetnek. Ez a közösség sokat tűrt, szenvedett, de Jézus megvigasztalta őket.
Miért is engedi Isten, hogy életünk néha nehéz legyen? Több oka is van. 
Egyrészt ezzel teszteli, hogy milyenek vagyunk valójában. Ismert mondás, hogy „Bort iszik és vizet prédikál”. Nos, talán veled is előfordul, hogy igyekszel a legjobb arcodat mutatni, közben a valóság meg egészen más. Mi kereszténynek gondoljuk magunkat, de ha nehézségek jönnek, lehet, hogy nem úgy viselkedünk, mint egy igazi keresztény. Ezért van szükségünk arra, hogy egyre inkább hasonlók legyünk Jézushoz. Ezt csak úgy érhetjük el, ha figyeljük Őt, azaz olvassuk a Bibliát és többet imádkozunk. Akkor szép lassan az Ő szelídsége, kedvessége a miénk lesz, tehát átalakulunk. Akkor majd mi is szelíden tudunk reagálni a minket ért bántásra. És nem fordul elő, hogy azt mondják ránk, ezek is olyanok, mint a többiek, bort isznak és vizet prédikálnak!
Máskor magunk szerezzük magunknak a bajt. Előfordul, hogy megígérsz valamit, és nem tartod be, cserbenhagysz valakit, vagy éppen elárulod. Aztán csodálkozol, ha a dolog visszaüt. 
Azonban, van olyan is, hogy egyáltalán nem szolgáltunk rá, hogy bántsanak minket, mégis megtörténhet. Ilyenkor megtapasztalhatjuk azt, hogy mit élt át Jézus nap, mint nap, amikor igazságtalanul bántották, megvetették, gúnyolták, sértegették.
Két ígérete van Istennek azokhoz, akik nehézségeken mennek keresztül. 
Egyrészt Jézus nem hagyja őket magukra, megvigasztalja őket, együtt érez velük.
Másrészt meg, hogy Isten országában nem lesz fájdalom, könny, bánat. 
A szmirnai gyülekezet a kereszténység történelmében a 2.-3. századot mutatja be. Ekkor ugyanis nagyon sok szenvedésen kellett keresztülmenniük az akkor élt hívőknek. Üldözték, kínozták őket a hitük miatt. Oroszlánok elé vetették, máglyán megégették. Azonban ennek a korszaknak a hűségesei hősiesen viselték a megpróbáltatásokat, a rettentően nehéz körülmények között is kitartottak, helytálltak, ezért Jézus megdicsérte őket.
Bár a 2.-3. századi hithű keresztények közül nagyon sokat megöltek, de Jézus azt ígérte nekik, hogy „Aki győz, annak nem árt a második halál!” A második halál, ami a kárhozat halála. Tehát a győzőknek az örök élet ígéretét adta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése