2015. január 7., szerda

Az özönvíz

A bárka napról-napra hatalmasabb lett. Az emberek csak ámultak és bámultak. Segítettek is az építkezésben. De Noét kigúnyolták. „Te tényleg azt hiszed, hogy itt esni fog az eső? Olyan még soha nem volt és nem is lesz!” – mondogatták. Noé tovább kérlelte őket, hogy térjenek meg bűnös útjaikról, de senki nem hallgatott rá. Aztán egy napon, amikor már minden a helyén volt, bekészítették a hosszú időre való élelmiszert az állatoknak is meg az embereknek is, az ivóvizes hordókat is megtöltötték és a kamrába rakták – megdöbbentő esemény történt. A bárka ajtaja előtt egy rámpa volt, ami a földről egészen az ajtóig ért. És egyszer csak megjelentek az állatok és elindultak fölfelé ezen a rámpán. Két ló, két elefánt, két oroszlán, egy hímnemű és egy nőnemű. Épek, egészségesek, szelídek. Aztán jött a zsiráf a párjával, meg az orrszarvú. Nem tudnám felsorolni az összeset. Aztán voltak olyanok is, amikből hét pár jött fel a bárkába. Mint például a bárány, a tehén, az őzike, a kecske. Azokból az állatokból ment fel hét-hét, amiket Isten ehetőknek nevezett. Később jöttek a madarak is. A pici kolibritől az óriás sasig, itt is párban érkeztek, kivéve azok, amikről Isten úgy rendelkezett, hogy heten-heten jöjjenek a bárkába. Nem kellett terelgetni őket, mindegyik tudta a helyét, mintha csak egy láthatatlan kéz vezette volna őket a karámba.
Minden lassan elpihent. Az utolsó állat is megtalálta a helyét. Noé és családja hálát adott Istennek a mai napon történt csodáért, aztán aludni tértek. Ezalatt egy láthatatlan kéz becsukta az ajtót. Egészen eddig bejöhettek volna az emberek a bárkába, de mostantól kezdve nem volt több lehetőségük. Nagyon meglepődtek azon, hogy maga Isten zárta be a bárka ajtaját. Azon kezdtek el gondolkodni, vajon nem kellett volna mégis bemenniük? Első nap nagyon feszültek voltak emiatt. Várták, hogy mi történik ezután. De nem történt semmi. Másnap se. Harmadnap sem. Ekkorra már elmúlt a félelmük és kezdtek bekiabálni Noénak: Mi van? Hát nem lesz eső? Hogyan érzed magadat azok között az állatok között? Nem lenne jobb neked is kijönni? Kint tágasabb! Gyere már, nem lesz itt semmi!” Biztos, hogy valami hasonlókat kezdtek mondogatni maguk között. Még a hatodik napon sem történt semmi.
Aztán hetedik nap reggel borzasztó dolog történt. Dörgött, villámlott, és eleredt az eső. Az emberek megdermedtek a félelem miatt. Eddig ilyet még soha nem láttak. Aztán a nagy mélységből feltörtek a vizek. Több méter magasra lövelltek, az ég csatornái is megnyíltak és lassan mindent elborított a víz. Félelmetes volt. Az emberek megpróbáltak a bárka ajtaján dörömbölni: Engedj be Noé, soha többé… de elnyomta hangjukat a mennydörgés. Meg különben sem tudta volna Noé kinyitni azt az ajtót, amit Isten maga zárt be.
Negyven nap és negyven éjjel esett. A legmagasabb dombok és hegyek is víz alá kerültek. Egyetlen ember és egyetlen állat sem menekült meg. Minden elveszett. 150 napig víz alatt volt az egész föld. Aztán nagyon lassan apadni kezdtek a vizek.

Végre kikötött a bárka az Ararát hegyén. Miután Noé többször is kiengedett egy-egy madarat, vajon talál-e már szárazföldet, végül az utolsó alkalommal egy kis olajágat hozott csőrében, ebből tudta, hogy megszáradt a föld. Miután kimentek a bárkából, Noé hálaoltárt épített az Úrnak, megköszönte, amit tett értük. Isten pedig egy szövetséget kötött az emberrel. Ennek jele volt a szivárvány. Ez emlékeztet az Istennel kötött szövetségre, aminek az a lényege, hogy soha többé nem pusztítja el Isten özönvízzel a földet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése