Az ikrek
Izsák és Rebeka nagyon boldog házaspár volt. Kedvesek voltak
egymáshoz is, a szolgáikhoz is, jó volt a közelükben lenni. Sokszor elmondta
Izsák a feleségének a születése körüli ígéreteket, de beszélgetésük csúcspontja
a Mória hegyén történt áldozat volt. Rebeka tudta, hogy férje, Isten különleges
gyermeke, és azt is tudta, hogy az ő gyermekei is benne vannak Isten tervében.
Azonban nagyon sokáig hiába vártak kisbabára, csak nem akart születni.
Könyörögtek az Úrhoz, és végre, nagy örömükre Isten megáldotta őket, Rebeka
várandós lett, és ami még csodásabb, ikreket várt. Milyen boldogok voltak,
amikor megszülettek. Az elsőszülöt
t az Ézsaú, a második kisfiú a Jákób nevet
kapta. Ahogy nőttek, egyre jobban különbözött a jellemük. Ézsaú szerette a
vadászatot. Állandóan pörgött, vidám volt, bátor, az apukája nagyon büszke volt
rá. Jákób szerény, visszahúzódó. Szeretett a bárányok között dolgozni, ápolta,
etette őket, gondoskodott róluk. Ő inkább anyuka kedvence volt. Jákób sokat
imádkozott. Mindig azon járt az esze, miért is nem ő lett az elsőszülött, mert
akkor mennyivel több lelki áldásban lenne része. Ugyanis az elsőszülöttségi jog
dupla lelki és fizikai áldással járt.
Egy alkalommal Ézsaú fáradtan, izzadtan, éhesen tért haza a
vadászatból. Beleszippantott a levegőbe és valami nagyon finom illatot érzett.
Jákób éppen lencsefőzeléket készített. „Éhen halok – mondta – adnál nekem egy
tál ételt, most rögtön?” Jákób egyetlen pillanat alatt kimondta, ami éppen
akkor is a szívében volt: „Persze, adok neked ételt, ha itt és most eladod
nekem az elsőszülöttségi jogodat!” Ézsaú nem gondolkodott. „Persze, legyen a
tiéd! Esküszöm, nekem semmi szükségem nincs rá! Add ide hamar azt az ételt!”
Így vetette meg Ézsaú az elsőszülöttségi jogát, és eladta azt egy tál
lencséért.
Most már csak azon töprengett Jákób, hogy a gyakorlatban is
hogyan tudná azt megszerezni. Nem kellett túl sokat várnia az alkalomra. Izsák
magához hívatta Ézsaút, és azt mondta: Menj fiam, vadássz nekem, készítsd el a
vadat kedvem szerint, szeretném az én áldásomat elmondani neked, mint
elsőszülött gyermekemnek. Rebeka hallgatózott és akcióba kezdett. Amikor elment
Ézsaú vadászni, fogott egy kisbárányt, a bőrével betakarta Jákób kezét és
nyakát, elkészítette az ételt, és beküldte kisebbik fiát, hogy add oda apádnak
az ételt, hogy áldjon meg téged, mintha te lennél Ézsaú. Jákób elsőször
vonakodott, de végül mégiscsak belement a dologba. Mivel Izsák már vak volt
ekkor, becsapta apját, és ő kapta meg az elsőszülöttnek járó áldást. Amikor
később Ézsaú megérkezett, megdöbbent az események hallatán.
Tudod, Isten terve akkor is megvalósult volna, ha nem segít
be Rebeka és Jákób. De ez az emberi beleavatkozás egy lavinát indított el. A
testvérek közti feszültséget.
Hidd el, Isten a legjobban tudja, mikor, kinek, mire van
szüksége, és pontosan akkor fog cselekedni, amikor erre elérkezik az idő. Kár,
hogy elfelejtette Izsák is, Rebeka is meg Jákób is azokat a nagy
tapasztalatokat, amiket adott az Úr Ábrahámnak is meg Izsáknak is. Azonban a
negatív dolgokból is le lehet vonni a tanulságot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése