Folyamatban a Jézus7










Hat különböző helyen tartjuk a Jézus7 programot.
Számunkra roppant érdekes az, hogy ahol sok energiát fektettünk be - valahogy kevesebb eredményt látunk - a látogatottságot illetően, mint ahol kevesebbet.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy kevesebbet dolgozzunk, hanem azt, hogy engedjünk nagyobb teret a Szentléleknek, hisz Ő a fontosabb és nem ÉN!
Például Adonyban - ami egy kisváros havonta egyszer jön össze a csapat, és ismét 30 fő körül volt a vendégek száma. Itt egy érdekesség is történt.
Az egyik hölgynek akartam adni egy papírlapot és egy tollat - és hát elég nyersen visszautasított, mondván, hogy ő aztán semmiben nem szeretne részt venni, egyáltalán örüljünk, hogy eljött. Ezt is csak a barátnője kedvéért tette. Őt nem nagyon érdekli ez az Istenről szóló dolog.
(Állj neki egy ilyen kemény visszautasítás után mosolyogva Jézusról beszélni!)
Nos, mi megpróbáltuk. Ahogy visszagondolok, talán ő volt a legeslegeslegfigyelmesebb az összes hallgató között. Látszott, hogy mélyen megérintette amit hallott Jézusról. Utána még volt a hallgatókkal egy jó kis beszélgetésünk. Ez a hölgy végig maradt - és hallgatott.

A másik ilyen hely Kiskunhalas. Itt a városban még nem sikerült túl sok dolgot tennünk eddig. No jó, szerdánként a piacon kint vagyunk könyveinkkel, meg aztán volt egy szünidei bibliatábor - de hát ez igazán nem nevezhető SOK-nak. Itt 13-16 fő között mozog a hallgatók száma. Hiszünk az élesztő és a liszt példázatában... 'az egész tésztát képes megkeleszteni'

Dunaújvárosban kaptuk talán a legtöbb negatív visszautasítást eddig. Mégis péntekenként megtelik a tanterem, ahol vagyunk. Itt is figyelő arcokat látunk. Külön öröm számunkra, hogy előző lakószomszédaink is eljárnak. Ezért külön dicsőség az Úrnak! Néha érdekes visszajelzést is kapunk: Múlt pénteken az egyik 'testvéregyházunk' tagja odajött hozzánk és elismerését fejezte ki, hogy 'úgy láttam semmilyen teológiai tévedést nem tartalmazott, amit mondtatok!' - Hát mit mondjak? Örültem neki. El tudtuk mondani Betlehem és Názáret történetét teológiai baki nélkül!

Kiskőrös, Solt és Sárbogárd - ahol tartjuk még a sorozatot. Ha nem is túl nagy számban, de egy-egy kovász-mennyiségű hallgatóság mindenütt található.
Imánk, hogy a Szentlélek tegye élővé a kovászt, hogy az egész tészta megkeljen!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Jelenések könyvének szimbólumai

Ábrahám

Az édenkert