Tavaszi nagytakarítás Solton













Nagyon vártuk ezt a napot. 2011. május 29. vasárnap. Reggel 9-kor népes csapat jött össze a solti gyülekezetben. Több mint 20-an elhatároztuk, hogy kívül belül kicsinosítjuk imaházunkat. Egy közös ének és imádság után Kovács József testvér kitűnő szervezésével indult a nap. Ablakpucolás, székek lemosása, pókhálózás, fűnyírás az udvaron, gallyazás, kamra rendbetétele. Rengeteg volt a feladat. A csapat minden tagja, apraja, nagyja a 6 évestől a 70 évesig jól érezte magát. Közben az udvaron rotyogott a bográcsban a finom paprikás krumpli.

Hát bizony elfáradva és megéhezve ültünk asztalhoz. Délután a takarítók énekesekké váltak és egy nagyon szép kórus alakult a jelenlévőkből. Farkasné Sz. Ildikó lelkes vezényletével végül mindenki megtalálta a hangját és gyönyörű volt az összhang.

Ezután Dr. Makkos Norbert testvérünk ismertette velünk az alkotmány, a vallásszabadság, a vasárnap kérdés legfontosabb részeit, amire nagyon fontos odafigyelnünk. Képben kell lennünk a körülöttünk folyó eseményeket illetően. Érthetően, tárgyszerűen, egyszerűen ismertette a tényeket. Utána bárki kérdezhetett.

Közös imádsággal zártuk ezt a megbeszélést.

Igazán tartalmas nap állt mögöttünk. Jó lenne gyakrabban megismételni!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Jelenések könyvének szimbólumai

Ábrahám

Az édenkert