Húsvéti szerenád

Egy négyszintes ház első emeletén lakunk Dunaújvárosban
Sokat gondolkodtunk, mit lehetne tenni, hogy az evangélium minél több emberhez eljusson. Jön a húsvét - hogyan lehetne ezt az alkalmat kihasználni.
Aztán jött egy ötlet. Mi lenne, ha a lépcsőházban énekelnénk, és erre meghívnánk a lakókat, hogy hallgassák meg az énekeket.
Az ötletből tett lett.
Előzőleg minden lakásba bekopogtam egy kis ajándékkal, majd elmondtam, mit szeretnék.
- Jaj de kár, hogy csak csütörtökön jönnek, az olyan soká lesz - mondta az egyik lakó
- Hányat is kell addig még aludnom? - így a másik
- Dehogy zavarnak, csak jöjjenek, énekeljenek
- A férjem szokott ám hallgatózni az ajtajuk előtt, amikor a kislányuk fuvolázik
- Ó, aranyoskám, nem tudok én elmenni sehová, hiszen látja, alig botorkálok itt a lakáson belül, úgy fájnak a lábaim - mondja egy idős hölgy.
Amikor megtudta, hogy sehova sem kell mennie csak az ajtóba leülni egy székre, akkor megnyugodott.
Eljött a várva várt nap, tele voltunk izgalommal, vajon hogy sikerül.
Amikor jöttünk visszafelé a szociális otthonból, ahol énekeltünk, találkoztunk egy lihegő nénikével:
- Jaj, nem késtem el? Sajnos késett a buszom, úgy siettem, hogy le ne késsek a szerenádról.
Elkezdtünk énekelni.
A lakók kijöttek, hallgatták énekünket - és mi nagyon nagyon boldogok voltunk.
Hálásak Istennek, hogy ezen az úton is eljuthatott szívükbe az evangélium, hallhatták az örömhírt.