Ábrahám
Ugye, emlékszel, hogy Noé megmenekült a bárkában, feleségével, három fiával és azok feleségeivel. Noé fiai: Sém, Kám és Jáfet. Noé leszármazottja volt Sém ágán Ábrahám. Ábrahám igaz, istenfélő becsületes ember volt, nagyon szerette a jó Istent és az Úr is szerette őt. Már 75 éves volt, amikor egy alkalommal megszólította őt az Úr, és azt mondta: - Menj el erről a földről, Háránból, egy másik helyre, amit majd mutatok neked. Bár nem egészen tudta Ábrahám, hova szeretné őt Isten vezetni, de engedelmes volt, magához vette a feleségét, Sárát, meg Lótot az unokaöccsét, meg minden jószágát, vagyonát, és elindult arra, amerre az Úr mutatta neki az utat. Útközben többször oltárt épített, hogy kifejezze háláját, szeretetét Isten felé. Egyiptomig jutottak. Ott egy rövid időre letelepedtek, de aztán tovább vándoroltak, eljutottak Bételig. Közben az állatállományuk szaporodott. Egy alkalommal magához hívta Ábrahám Lótot, és azt mondta neki. Nézz körül fiam, látod milyen sok a jószágunk, v...