2011. december 22., csütörtök

Jézus7 Kiskőrösön



Elkezdődött a Jézus7 program Kiskőrösön is. Hálásak voltunk a jó Istennek, mert sok érdeklődő volt jelen az első alkalommal - december 21-én szerdán este. Testvérekkel együtt több mint 30-an voltunk. Volt énekkari és zeneszolgálat, jelenet, vers - és hangzott az IGE. Befejezésül - gyertyafénynél elénekeltük a Csendes éjt.
Imádkozva várjuk a folytatást!

2011. december 19., hétfő

Jézus7 Adonyban




2011. december 19-én Adonyban is elkezdődött a Jézus7 program. A szervező - Sátorné Éva (fényképez a képen) - már több mint egy hónappal korábban betetette a helyi újságba, TV képújságba programunkat. Örömmel hívott fel, amikor a megyei hírlapban megjelent egy cikk a Jézus7 kapcsán. Már nagyon várt minket.
Ma, amikor megérkeztünk, szomorúan mondta, hogy sajnos nem jöttek annyian, ahányra számított, pedig de szeretné, ha minél többen hallanák ezt a sorozatot. Sok kedves arcot láttunk, hisz már itt előzőleg néhány alkalommal találkoztunk a hallgatókkal. Jó volt ismét látni őket.
Mi viszont nagyon örültünk a 30 vendégnek!

Legelőször öt rejtvényt kérdeztünk a hallgatóktól: Hol született Jézus? Mi van közelebb Jeruzsálemhez: Betlehem vagy Názáret? Ki volt akkor a császár?... A helyes válaszadók most csokit nyerhettek. Ez feszültségoldónak kiváló volt.

Az első 20 percben elmentünk Betlehembe és Názáretbe, utána meghallgattuk Szabó Gyulától Ady Endre Karácsony c. versét, majd egy jelenet következett. Ezután Jézus földre-jövetelének jelentőségéről, és a mi reménységünkről volt szó. A "Mi lett volna, ha Jézus nem jött volna el?" résznél többen felélénkültek.

A végén meghívókat osztottunk, és a Hét híres helyszín c. könyvet.

Összességében egy igazán szép együttlétünk volt Adonyban, amiért nagyon hálásak vagyunk a drága Jézusnak

Egy újságcikk

http://www.dh-online.hu/hetvege/20111128_jezus_nyomaban_jartak

2011. december 18., vasárnap

Egy szombat Dunaújvárosban










Abban a csodálatos előjogban volt részünk, hogy december 17-én szombaton Isten oltárára szánhattuk kis otthonunkat, amit csodával határos úton kaptunk az Úrtól. Eljöttek hozzánk a solti testvérek, és az egész napot együtt töltöttük. De jöttek még vendégek Nagylókról, Kulcsról és Dunavecséről. Összesen 21-en voltunk. A lépcsőházban, ahol a lakásunk van, 8-an lakunk. Bizonyára feltűnő volt számukra az ajtónk előtt sorakozó 21 pár cipő, a jövés-menés, az éneklés, a zene. Szőllősi Béla testvér volt ezen a szombaton a vendégünk, aki többek között arról beszélt, hogy Isten megáldotta az Obed Edom házát, mivel ott időzött egy ideig Isten látható jelenléte - a frigyláda.
Nagyon szeretnénk, ha otthonunk nyitva lehetne családi bibliakörök, személyes beszélgetések és lelki vigasznyújtás számára.
Mi átadtuk - és hisszük, hogy Isten tudja majd használni otthonunkat!

Megalakult az énekkarunk





Nagy örömünkre szolgál, hogy 2011 nyarán megalakult az énekkarunk. Kiskőrös, Solt, Baja, Dunaújváros, Sárbogárd körzetéből az énekelni szerető testvérek és barátaink összefogásával alakult kis csoportunk minden hónapban találkozik, hogy az otthon megtanult énekeket összeénekeljük. Már eddig is több helyen énekeltünk. Kiskőrösön a Daganatos Gyermekekért Alapítványnál, a Bajai és Solti Hitmélyítő alkalmakon... Most a karácsonyi időszakban a Jézus7 programra készülünk - szeretnénk színvonalasabbá tenni az előadásokat énekeinkkel.